Eddigi tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy az Ambrosia artemisiifolia kellő mértékletességgel mint népi táplálékforrás ételízesítőként vagy tea-alapanyagként alkalmazható, annak ellenére, hogy nem hivatalos élelmiszer vagy gyógynövény. A növényvédőszer-maradványt és szerves szennyeződést (gombaspórát, más, esetleg mérgező növényi részeket) nem tartalmazó parlagfű éppen úgy lehet táplálék, mint pl. a nagy csalán levele, a vad komló hajtása, a mezei sóska, galambbegy, martilapu, bodzavirág (kirántva), pitypanglevél, medvehagyma, fehér libatop, kövér porcsin stb. Fontos hangsúlyozni, hogy az ember vegyes táplálkozását csak szélsőségmentes szemlélettel (tápanyagok és elemek harmóniájával) lehet biztosítani. Az ételallergia lehetősége azonban éppen úgy fennáll, mint a szervezetünkbe kerülő xenobiotikumok (idegen, nem biológiai eredetű vegyületek) esetében. Biológiai hatás igazolásának fő feltétele a növényben található nutritív és antinutritív vegyületek pontos megismerése (pl. a szójabab nyersen mérgező, mert tripszininhibitort tartalmaz, hiába tartalmaz egyéb, értékes fehérjét; hőkezeléssel lehet csak fogyaszthatóvá tenni).
2020. június. 08. 12:12 Tamás Gáspár Miklós Itthon TGM: Göncz Árpádné halálára A magyar demokrácia antifasiszta és antisztálinista öröksége halott. De élt. 2020. május. 15. 12:40 Vélemény TGM: A románellenesség ellen Szégyenletes gyávaság volna nem megírni az alábbiakat. Vélemény. 2020. 04. 15:00 hvg360 TGM: Nem tartozik a nemzethez A szöveg ismert: a Magyar Országgyűlés elnöke szerint az ellenzék nem tartozik a nemzethez. április. 23. 16:00 TGM: A sötétség Mi történik Magyarországon? Nem tudja senki. 2020. 06. 15:01 TGM: Gyurcsány rosszul teszi Gyurcsány Ferenc képviselő gyalázkodása kártékony. 2020. március. 08:35 TGM: Nem a fölhatalmazási törvényre Mennyire bízhatunk annak a kormánynak a válságkezelésében, amely mellesleg nyílt diktatúrát vezet be? 2020. 13:35 TGM: Igen és nem, ők és mi "Pünkösdhétfőn egy levegővételen belül a következő három mondatot hallottam: (aggódva, tárgyszerűen) Súlyos probléma ez a cigányság, szaporodnak nagyon; (eltűnődve, mintegy a megoldást keresve) Bár azt mondják, hamarabb meg is halnak; (hirtelen az órájára néz) Jesszusom, mennünk kell, lekéssük a déli misét" – idézte 2011-ben Esterházy Péter (egy ismerősét).
A háziorvosokkal való korrektebb együttműködés és más intézményekkel kialakított együttműködések alapfeltétele, hogy olyan informatikai rendszer működjön az intézményben, amely bármikor bármilyen országos hálózatra rá tud csatlakozni. Élünk a modern technológiával, a teleradiológia területén is jelen vagyunk, már nem csak beküldő intézményként, hanem egy éve rendszeresen leletezünk is a rendszernek. Mivel a Károlyi Kórház bezárását követően a kerületben, de a környéken sincs fekvőbeteg-ellátó intézmény, még közelebb kell hoznunk az alapvető diagnosztikát a lakossághoz: CT-berendezést szeretnénk működtetni – erre pedig többletkapacitás-befogadást kezdeményeztünk. Az interjút a WebOrvos szemlézi.
Részletek Kategória: Magok és szemes termékek A bio köles jótékony hatásai szervezetünkre A köles a perjefélék családjába és a kölesformák alcsaládjába tartozó Panicum és Pennisetum növénynemzetségek egyes fajainak összefoglaló elnevezé emberiség már a kőkorszak óta ismeri és termeszti. Mezopotámiából származik, onnan jutott el a Föld további részeire, Európába is, majd a 16. században a spanyolok és portugálok által Amerikába. Könnyen emészthető, ugyanakkor magas tápértékkel rendelkező gabona. Tele van ásványi anyagokkal, melyek erősítik az immunrendszert, a csontokat és a fogakat, jótékony hatással vannak a fogzománcra. Továbbá, szépítik a hajat, és a körmöket is. Fehérjében gazdag, így vegetáriánusok számára is kiváló táplálék. Kitűnő forrása a magnéziumnak, amely ásványi anyag több, mint 300 enzim működésében vesz részt, többek között a glükóz és inzulin szekrécióért felelős enzimekében is, így fontos szerepet tölt be a szénhidrát anyagcserében. Védi a szív egészségét is, ugyanis a magnézium fontos szerepet tölt be a vérnyomás csökkentésében, a szívinfarktus, az érelmeszesedés és a stroke megelőzésében.